| Summary: | Az európai integráció jelenlegi állapota az 1950-es években a hatok által elkezdett fokozatos közösségépítő folyamat eredménye. A második világháború befejezését követően a megmaradt romok között joggal merült fel a kérdés: mi legyen Európával? A válasz kézenfekvő: integráció. 1946 szeptemberében Churchill Zürichben tartott beszédében vázolta fel először az integráció lehetséges jövőképét, amikor Európai Egyesült Államokról beszélt. Egy Franciaország és Németország vezetése alatt álló olyan unióról beszélt, amelybe minden csatlakozni kívánó állam beléphet. Az egyre súlyosbodó kelet-nyugat konfliktus fényében az európai mozgalom tartós lendületet kapott az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezettől (Organisation for European Economic Cooperation – OEEC), melyet a Marshallterv hathatós végrehajtására hoztak létre. Az amerikaiak szintén támogatták az európai egyesítés tervét, hiszen ettől remélték a rájuk nehezedő teher könnyítését, a nyugat-európai országok pedig a közösség létrehozásával szerették volna elkerülni valamely új nemzetállam törekvését az egyeduralomra. Az európai egyesítés ötlete nem kötődött egyetlen politikai koncepcióhoz. Nem ragaszkodtak egy teljesen zárt modellhez, így a fejlődés irányát mindig az adott nemzetközi-politikai helyzet határozhatta meg. Első lépésként 1949. május 5-én az Európa Tanácsot alapították meg, ez volt az európai mozgalom születésének pillanata. A politikai csatározások főleg akörül zajlottak, hogy a nemzetek átruházzák-e szuverenitásukat Európára, azaz az európai közérdeket megtestesítő szupranacionális szervezetre. Ezt követte az Európai Szén- és Acélközösség megalakulása 1951 áprilisában. Az ESZAK célja a szén és acél közös piacának létrehozása volt, amely lehetővé teszi e nyersanyagok és termékek közös ellenőrzését, tervezését és kiaknázását. 1957. március 25-én a Római Szerződések aláírásával, Franciaország, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság és a Benelux-államok részvételével megszületett az Európai Gazdasági Közösség (European Economic Community – EEC), valamint az Európai Atomenergia Közösség (Euratom). Az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség és az Európai Atomenergiai Közösség 1967. július 1-jén egyesült és megalakította az Európai Közösségeket (European Communities – EC, a többes számot az 1980-as években elhagyták). Az EGK által támogatott liberális kereskedelempolitika sikeresen fellendítette a nyugat-európai országok kereskedelmi forgalmát és gazdaságát, elfogadtatva a tagállamokkal az EK fokozottabb integrációját. Az ún. északi bővítés keretében, 1972. január 22-én aláírt csatlakozási szerződések nyomán Dánia, Írország és az Egyesült Királyság csatlakozott az EK-hoz. (Érdekes, hogy Grönland, Dánia külső országrésze, amely még a teljes dán fennhatóság alatt csatlakozott a közösséghez, 1985-ben kilépett.) Az 1980-as években azonban, főként a déli, mediterrán bővítés kapcsán merültek fel problémák. A tagállamok – különösen Franciaország – növekvő ellenállása késleltette az új tagok felvételét. Olyan akadályok bukkantak fel, mint a mezőgazdasági politika, a halászati politika átalakítása, a döntéshozatali eljárások hatékonytalansága. Mégis, 1981. január 1-jével Görögország, 1986. január 1-jével pedig Spanyolország és Portugália is csatlakozott az Európai Közösséghez. A 90-es évek elején a korábbi NDK, mint az egyesített Németország része került be az Európai Közösségbe. Az EK államainak még szorosabb gazdasági és politikai unióját szorgalmazó erőfeszítések eredményeként 1991 decemberében megszületett a szerződés az Európai Unióról (Maastrichti szerződés). A szerző- dés 1993. november 1-jén lépett hatályba, amikor is az Európai Közösség átalakult Európai Unióvá, az Európai Gazdasági Közösség új elnevezése Európai Közösség lett. Az Unió építménye ettől a pillanattól fogva három pilléren nyugszik. Első pillére az immár Európai Közösség névre átkeresztelt gazdasági együttműködés, második pillére a közös kül- és biztonságpolitika, harmadik „lábazata” pedig a bel- és igazságügyi együttműködés. A Maastrichti szerződés megnyitotta az utat más európai országok csatlakozása előtt is. 1994-ben – 1995. január 1-jei hatállyal – az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) négy tagállama közül Ausztriát, Finnországot, és Svédországot is felvették az Európai Unióba. Az 1990-es évek elején megkezdődtek a tárgyalások a közép- és kelet-európai országok csatlakozásáról. 1991 decemberében megkötötték a társulási egyezményt Magyarországgal, 1992 márciusában pedig Lengyelországgal, s 1992 szeptemberében az Európai Parlament mindkét ország társulását jóváhagyta. Bulgária, Csehország, Románia és Szlovákia társult tagságát 1993 októberében hagyta jóvá az Európai Parlament. Az 1990-es évek közepétől folynak tárgyalások a teljes jogú tagság elnyerésének feltételeiről és idejéről.
|
|---|